Művész Kávéház

Rólunk
írták

TÁRSAS JÁTÉK

Pár büfébusz és sminkeskocsi már az Andrássy út elején jelzi, hogy nem átlagos kedd délelőttre számíthatunk a Művész kávéházban: egy erőszakos turistacsoportot – amely egy útikönyvben már látta a nagy múltú kávézó belső terét – reggel még beenged körülnézni a stáb, de pár órával később egy idős angol pár már hiába próbálkozik, és csak tanácstalanul nézegeti, mit jelenthet a “Forgatás miatt zárva” felirat. Itt készül az HBO Társas játék című sorozata.
https://hbogo.hu/sorozatok/tarsas-jatek/1-evad
https://hbogo.hu/sorozatok/tarsas-jatek/2-evad

Édes élet Budapesten
„A békebeli kávéházak és cukrászdák hangulatát idézi meg az Andrássy úton található Művésze Kávézó és Bisztró is. (A szóban forgó cukrászdának egyébként van egy budai társa is, a Szent Orbán tér 6. szám alatt, valamint hamarosan megnyitják harmadik, szintén az Andrássy úton helyet kapó üzletüket.) Az Opera közelében található hely népszerű turistalátványosság, hiszen műemléképületével, iparművészetileg védett neobarokk berendezésével tökéletesen beleillik a környék nagy múltra visszatekintő épületei közé. Az elegáns enteriőrnek egykor olyan művészek voltak törzsvendégei, mint például Pilinszky János, de egyes mendemondák szerint 1989-ben a Nirvana tagjai is tiszteletüket tették a helyen. Valamint Anthony Hopkins is sokszor benézett feleségével, mikor Budapesten forgatott.”

4szoba.hu

„Megmondom őszintén, nekem a Művészről eddig a minyon, a jobb időket megért, kiült zöld székek és lepukkant barna falú vécé ugrott be. Ezért nagyon megörültem, mikor észrevették, hogy átléptünk a 21. századba, és egy fél éve kicsit helyrepofozták. Sőt nem is kicsitAz  üzletvezető elmondása szerint ez nem volt olyan egyszerű, mivel úgy kellett modernizálni, hogy ne veszítsék el a hely patináját és a törzsközönséget. Nyilván. Ráadásul a belső tér nagy része nemzeti örökség, ezért nem nagyon lehet megváltoztatni, bár nem is igazán kell. Elég, ha visszatérünk az 1898-as gyökerekhez, a mai tudásunk és ízlésünk szerint. Hiszen a Művész nagyon szép, hatalmas csilláraival, elegáns tapétájával, gyönyörű bútoraival, és ezt a régi, patinás kávéházi hangulatot nem szabad veszni hagyni, és persze nem csak a turisták miatt.De nem csupán belsőépítészeti renoválás történt. Megújult az étlap, és már nem rádió szól, hanem jazz, soul vagy klasszikus zene, sőt csütörtökönként élő szving. És még más meglepetések is érik a gyanútlan látogatót. Nem is gondolnánk például, hogy a Művész koktélokban milyen erős. … A sütik hál’ istennek maradtak a régiek, személyes kedvencem a francia almás, de az ételválaszték kibővült, pl. mediterrán falatkákkal, mondjuk Serrano sonkával ..”

est.hu

„Bevallom őszintén, hogy első alkalommal egészen véletlenül tévedtünk be a Művészbe. Második alkalommal már igen határozottan tartottunk oda, harmadjára pedig már egy ismerőst cipeltünk magunkkal, hadd lássa mi a jó. Azzal együtt persze, hogy nem teljesen művészetről, inkább aranyos művészieskedésről beszélhetünk. De ez így jó. …. Teljesen véletlenül botlottunk bele a Művész Kávézó és Bisztróba. Pedig egyáltalán nincs az eldugva, az Andrássy út 29-ben pöffeszkedik, majdnem szemben az Operával. A pöffeszkedésnek persze a kellemesebbik értelme lebegjen előttünk. Kedves, meleg színekkel megáldott, barátságos kis hely. Mindazzal együtt, hogy magán viseli a több mint száz éves létezés minden patináját: volt ez már Szenes-palota, aztán  Kis-Gerbeaud, végül Művész-cukrászda. Mindez természetesen iparművészetileg védett. Ennek megfelelően, ha az ember első alkalommal toppan be a Ray Rezsó Lajos építette kávézó ajtaján, rögvest elámul a neoreneszánsz stíluson és a neobarokk bútorokon. Szép itt minden: a székek, az asztalok, a berendezés, a pincérek. … Nagyon jó benyomások értek bennünket: kellemes zene, angyali pincérlány, aki élénk természetünkhöz igazodva még egy kis csevejbe is belement.
A borok kiválóak. Hőmérsékletre és a pohár méretére való tekintettel egyaránt. Sikerült úgy száraz bort szervírozni, ahogy azt valóban illik, így még a párom is felfedezhette egy száraz bor kellemes oldalát (édes szájú ugyanis a lelkem). A kávék finoman elegánsak, akár csak a körítés, hogy a forralt borról már ne is beszéljek. Aranyos kis köcsögöcskében kerül elénk, narancskarikával, ínycsiklandó illatokkal. Nyamm!A kedvencemet a végére hagytam: a sajtkrémtorta. Barátim! Én szerelembe estem! Ilyen isteni, omlós, krémes sajttortával nemigen találkoztam még. Bájosan játszadozó áfonyakrémmel… Tudjátok az a fajta, ami ránézésre sűrű nyelésre ingerel, ám a szájban szinte robban. Csuda dolog! Az apró kis áfonyaszem a torta tetején pedig pont úgy árválkodik a helyén, ahogy azt kényesebb álmainkban elképzeljük. A piskóta pedig? A cukrászdákban megszokott piskótákhoz képest habos, krémes szösszenet, ám valójában kellemesen omlós, remek találmány. Pazar!Az árak egyáltalán nem vészesek. Feltéve persze, hogy figyelembe vesszük azt az apró csekélységet, hogy az Andrássy út elején járunk. Louis Vuitton, Dolce & Gabbana, Opera és Fischer Iván lakása..Én szeretem a Művészt. Nem rajongok érte, nem vagyok elájulva tőle, nem vagyok ellenszenves vele kapcsolatban. Szeretem. Örülnék, ha lenne egy-két „odú”, ahová el lehet bújni, kicsit szellősebb lehetne a tér és korrigálni lehetne a sok kis apróságot, amelyek nem nagy erőfeszítést igényelnek. Egyébként ezektől eltekintve bátran ajánlom mindenkinek. Egy kellemes ebédhez, reggelihez, újságolvasáshoz, boros baráti beszélgetéshez, szerelmes süteményezéshez, akár még egy elegánsabb randevút is el tudnék itt képzelni.

Tudjátok, hogy mi jut eszembe a Művészről? Az a fajta úriember, akinek borzalmasan kellemes hangjához, hasonlóan kellemes stílus párosul. Javarészt ismeri az illemet, az etikettet. Igyekszik mindig úriemberként viselkedni, s ennek megfelelően öltözködni. Szép öltöny, szép ing, elegáns mozdulatok. Talpig úriember.”

budapestkave.blog.hu

Címünk

1061 Budapest Andrássy út 29.

Kapcsolat

(70) 333-2116
+36 1 343 3544
info@muveszkavehaz.com

Kövess minket közösségi felületeinken

 

Nyitvatartás

Hétfő - Szombat:  9:00 - 20:00
Vasárnap és Ünnepnapokon:
9:00 - 20:00

Kérdését, észrevételét várjuk szeretettel telefonos elérhetőségeinken, illetve lehetőség szerint üzenetben!

Mielőtt még elküldené...